2024-ben immáron 145 éve, hogy a folyó Petresnél átszakította a tiszai védtöltést, majd a sövényházi töltést leküzdve, a Tisza akadály nélkül haladt Szeged felé. A víz mederbe történő visszavezetésére létesített átvágások nem hozták meg a várt eredményt, és március 12-én hajnalban a Tisza elöntötte Szegedet. A katasztrófa több mint 150 halálos áldozatot követelt. A városban 6000 ház dőlt össze, és több mint 60 ezer ember vált hajléktalanná. Az árvíz következtében a város szinte teljesen megsemmisült.
Mikszáth Kálmán ekként tudósított a Szegedi Naplóban a pusztító áradatról:
„Mint a kígyó, sziszegve, mászva jött az óriási áradat, elfoglalva a völgyezeteket, aztán a dombokat. Az éjbe betekintve a magasból az ember nem ismerte föl a piszkos szörnyeteget: azt lehetett volna hinni, hogy az az út... De mikor aztán elkezdtek az úton hordók hemperegni, lábak nélküli lovak és borjúk csúszni, az ember hüledezve kiáltott föl. - Az ott a víz! Egy tenger, mely néhány pillanat alatt megsokszorozta magát dagadásában, mely lopva jött, mint az orgyilkos, és sebesebben, mint az aggodalom. És egyszerre jött minden ponton. Nem lehetett előle kitérni sehol. És amint látta az ember a magasból nyitott ablakon, hogy a sötétben fehérlő házak egyre kisebbek, alacsonyabbak lesznek, kétségtelenné vált, hogy az ott alant a víz. Mily végtelenség telt el, míg megvirradt! És minek is virradt meg? A hajnal nem találta meg többé Szegedet... csak a romjait, amint azok apránkint egy piszkos tenger iszapjává válnak.”